Március

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)

Március is latin jövevényszó. A magyar nyelvben 1416 után jelenik meg. Március hónap a háború istenéről, Marsról kapta a nevét. A szóvégen „sz” helyett, a hazai latin ejtésmódot követve, „s” hangot ejtünk.

Idézzük itt fel az ókori költő, Anakreón Gyűlölöm című versét Radnóti Miklós fordításában!

„Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett bort iszogatván
háborut emleget és lélekölő viadalt.
S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák
szép adományairól zengve szeretni tanít.”

A régi magyar nyelvben március hónapnak a nevét is gyakran magyarították. A népi-keresztény böjtmás hava elnevezéssel már 1489 körül találkozhatunk. Sylvester János fűhegy hónak nevezi 1539-ben. Nem nehéz kitalálni, hogy miért; hisz márciusban már kezd kibújni a földből nemcsak a hóvirág és az ibolya, hanem a fű hegye is. A nyelvújítás korában, 1810 körül születik márciusnak a legtöbb új neve: harmadhó, tavaszelő, változó.

Kedvencünk, Barczafalvi Szabó Dávid az igen kifejező olvanos névvel tiszteli meg az év harmadik hónapját.

S végül a Radnóti-évben ismét az 1909-ben született költő verse következik.

Március
„Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt
s zajong a március.
A fázós rügy nem hajt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.”

---