Igazándiból


„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)


Ma a nyelvi infantilizmus (fejlődésbeli elmaradottság) témakörébe sorolható szavakról, kifejezésekről szólok.

Amikor a piacon a következőket olvassuk: pari, burgi, nari, sali – a paradicsom, burgonya, narancs, saláta helyett; úgy érezhetjük magunkat, mintha abba a családba csöppennénk be; ahol az anya vagy a nagymama a kisgyermek furcsa kiejtéséhez igazodva, maga is igyekszik a kicsi „beszédének” megfelelően ejteni a szavakat. Amikor a csöppség elesik, és jajgatni kezd: „Nammamiii! Atajot, nammamííí!”; a nagymami csapot-papot otthagyva, szalad; és így vigasztalja egyetlen unokáját: „Dele cak ide nammamihó! Dádá, cuna föld, medütötted Pétejte lábiját! Medvejjüt?” Mindez helytelen; hiszen a nagymamának és az anyának is az első pillanattól kezdve a tiszta beszédre és a helyes kiejtésre kellene nevelnie unokáját! Ugyanígy helytelen a piacon tapasztalható gügyögés is. A köszönés gügyögő formái – szióka, hellóka, helló-belló – ugyancsak elítélendők.

Ugyancsak magyartalan a Szép jó napot!  – amely túlragozza az önmagában is szép Jó napot kívánok! köszönésünket. Nyelvünktől teljesen idegen az angol Have a nice day tükörfordítása, a Legyen (egy) szép napja! is.

Most mondhatnám, hogy igazándiból, de inkább helyesen: Igazán ezekre szerettem volna felhívni a figyelmet. Köszike helyett pedig köszönöm, hogy meghallgattak.

Végül hadd fejezzem be azzal, hogy a piacon továbbra sem szeretnék kukit venni kukorica helyett!



 

Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...