A nyomdafesték
„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)
Nem tűri el a nyomdafestéket! – mondjuk, ha valami annyira durva, trágár, hogy nem illik kimondani vagy leírni. Az utóbbi időben azonban egyre ritkábban halljuk ezt a mondatot. Az oka, hogy kezdjük megszokni a beszéd közben és már írásban is elburjánzó ocsmány, durva szövegeket.
A szülők, a pedagógusok egy része igyekszik elejét venni a trágár beszédnek és írásnak, de kevés sikerrel. Gyermekeink, tanítványaink ugyanis nemcsak a családokban, az iskolákban nevelődnek, hanem életünk minden területén.
Amíg a felnőttek rossz példát mutatnak; amíg a médiában, színházi előadásokban, filmekben, néhány politikus megszólalásaiban, szurkolás, társalgás közben a durva, beszéd elfogadott; addig nehéz ezt a jelenséget kiirtani. A tapasztalatom sajnos az, hogy sokakban éppen a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések váltják ki a legnagyobb tetszésnyilvánítást.
A durva, trágár beszédtől egyetlen lépés a durva, erőszakos tett. Hiszem ugyanis, hogy az erőszak, a durvaság, a testi bántalmazás, ne adj’ Isten, az emberi életet veszélyeztető cselekedet melegágya a nyomdafestéket el nem bíró szó.
Mi tehát a teendő? Meg kell büntetni a nyilvánosság előtt így megszólalókat vagy írókat! Ez törvényalkotási probléma.
Egy szólásunk így hangzik: „a papír türelmes”, azaz sok ostobaságot, trágárságot le lehet írni. De csak akkor, ha ezt megengedjük, megengedik. Fel kell lépnünk a trágárság és az erőszak ellen! E fellépés azonban csak akkor lesz eredményes, ha intézményesített formában is megtörténik.
A papír türelmes. De meddig lesznek türelmesek a jó ízlésű emberek?
