Magyar érettségi anno
„A mi időnkben” magyarból a szóbeli érettségin a tételeket nem húztuk, hanem a tanárunk adta a vizsgán. Így aztán, ha a tanár kedvezni akart tanítványának, akkor azt a tételt adta a jámbornak, amelyiket tudta a maturandus; ha viszont pikkelt rá, akkor azt, amelyik – tapasztalatai alapján – biztosan nem fog menni. Ilyen rosszindulatú tanárok azonban akkoriban nem léteztek, manapság pedig végképp nincsenek…
Nem lehetett azonban semmiféle probléma az akkori boldog békeidőkben a magyar szóbeli érettségivel a helybéli gimnázium egyik neves magyartanáránál. Mátray Tibor tanár úr ugyanis közismert volt jószívűségéről. Ő néhány nappal a szóbeli előtt – a maga módján – tudatta a páciensekkel, hogy miből fognak felelni. Ez pedig úgy történt, hogy találkozni kellett a tanár úrral, és köszönni neki.
– Jó napot kívánok, tanár úr! − erre ő minden alkalommal a „megfelelő” módon válaszolt is.
– Jó napot kívánok, Ady Endre!
– Jó napot, Jókai fiam!
Így az egyik diák megtudta, hogy Ady Endre, a másik pedig, hogy Jókai Mór lesz a szóbelin a tétele.
Történt pedig, hogy csak két nappal a szóbeli előtt sikerült az egyik tanulónak elcsípnie a tanár urat, akinek köszönt is nagy illedelmesen.
– Jó napot kívánok, tanár úr!
– Jó napot, Kisfaludy! − viszonozta a köszönést a „szigorú” tanár.
A diák megkönnyebbülten továbbállt, ám pár lépés után földbe gyökerezett a lába, üveges tekintettel maga elé meredt; majd a tanár úr után vetette magát, és eléje penderült.
– Tanár úr kérem, az rendben van, hogy Kisfaludy, de melyik, a Sándor vagy a Károly?
Kisfaludy Sándor
Kisfaludy Károly
