A gyűlöletbeszéd

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)


Néhány évvel ezelőtt sem a gyűlöletbeszéd fogalmával, sem a gyakorlatával nem találkoztunk. „Hála” azonban a rendszerváltozásnak ez is megjelent mindennapjainkban. Sőt, ma már nem is múlhat el szinte egyetlen állami, nemzeti ünnepünk sem anélkül, hogy legalább egy ilyen beszéd el ne hangozzék. Pedig a tisztességes, igaz hazafiaknak nincs szükségük az uszító, az emberek alantas indulataira építő „ünnepi” beszédekre, amelyeknek célja nem a megemlékezés, a főhajtás.

A demokrácia egyik alapvető intézménye a szólásszabadság, amely azt jelenti, hogy minden állampolgár közzéteheti, elmondhatja véleményét az életben tapasztalt különböző jelenségekről, a hibákról ugyanúgy, mint a megbecsülendő, értékes dolgokról. Egyet azonban nem szabad elfeledni: az ilyen beszédeket csak kulturált stílusban; alpári, ordenáré kifejezések nélkül illik elmondani; úgy, hogy meg lehessen őrizni az ünnepély fennkölt hangulatát, a beszéd mondójának, a hallgatáság tagjainak pedig a méltóságát és biztonságát.

Demokratikus államban nem való ünnepre síppal, dobbal, nádi hegedűvel menni, s ezek hangjának megszólaltatásával megakadályozni a – a résztvevők egy részének nem szimpatikus – szónokot beszéde elmondásában. Demokratikus államban nem illik beleordítozni mások ünnepi beszédébe; nem illik tojással sem dobálózni.

Magyarországon is kell lennie olyan törvénynek és szervezetnek, amely megfékezi a gyűlöletbeszéd mondóit; mert ha gyűlöletbeszédet továbbra is lehet minden következmény nélkül mondani, az előbb-utóbb anarchiához vezet, amit napjainkban sokan összetévesztenek a demokráciával.


Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...