Elégtelen és jeles

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)


Ha az iskolában megkérdeznék a diákokat, melyik érdemjegyre tudnak több szót mondani, fölényesen nyerne az elégtelen. Hogy ez miért van így? Remélem, nem azért, mert ez a legnépszerűbb osztályzat. Mivel jelenleg az egyes az elégtelen, az elnevezések egy része az alaki hasonlóságon alapul. Így a következő jegyeket kaphatja a felkészületlen diák: horog, kampó, karó, lőcs, szigony; aztán dákó, nudli, bot, szálka, tövis, dugó, tök, léc; sőt bunkó, furkó, gyufa, cövek, daci, jegenye, fa. Ha egy egész osztálynak nagyon nem megy valami, és sok egyes születik; ezen időszaknak „fásítási hónap” a neve.

Lehet a tanároknak is saját szavuk az elégtelenre. Ilyen például a „ketyó” vagy a „furesz”. Nem csoda, ha az ő nevük az évek során „Ketyós” és „Furesz” lett! Ez utóbbi egyébként nagyon szeretett úgy felszólítani bennünket, hogy a noteszában bökött, és közben minket figyelt, mondván: „Vonal!” Utána újabb bökés és egy keresztnév: „László…” (Öten voltunk az osztályban!), majd éveknek tűnő szünet után következett a vezetéknév is. Imádtuk…főleg, amikor kiment az osztályból.

S végül egy jóindulatú tanár. Miután egymás mellett hárman „adtak számot tudásukról” a táblánál, ezt közölte velük: Hárman kaptok egy négyest, osszátok el igazságosan! Néha-néha pedig így hangzott az értékelés: Feleleted „egy”-értelmű.

Ezek után, immár a tanév végéhez közeledve, mit is kívánhatnék diáknak, tanárnak egyaránt? Sok-sok kitűnőt, jelest és ötöst, de a bizonyítványokban ne részletekben!


Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...