Február

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)


Február is latin jövevényszó, amely később a németből is nyelvünkbe került. A latinban a Februarius a 12 hónapos év utolsó hónapja. Nevét a megtisztulás római istenéről, Februusról kapta. A latin „februa” az év utolsó hónapjában tartott tisztulási ünnep. Az ókori Rómában ez a téli időszak nem kapott hónapot; s amikor áttértek a 12 hónapos Gergely-naptárra, a meglévő tíz hónaphoz hozzáadták a januárt meg a februárt; így lett e két hónap az év utolsó két hónapja. A középkori, hazai latin viszont már a 12 hónapos év második hónapjaként tartja számon.



A februárral is megtörtént az, amin valamennyi hónapnevünk keresztülment; ugyanis többször próbálkoztak a magyarításával. 1489 körül tűnik fel először a böjtelő hó, majd 1527-ben a gyertyaszentelő hó keresztény, népi elnevezés. Sylvester János 1539 körül két nevet is talál a február helyett: aszúhó vagy fagyhó.

A magyar nyelvújítás korában, 1810 táján keletkezik a másodhó és a télutó találó elnevezés. A koronát a próbálkozásokra ezúttal is kedvencünk, Barczafalvi Szabó Dávid teszi fel, amikor kiötli az enyheges szót.

Népi hiedelem, hogyha Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án a medve kijön a barlangjából, és meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, mert még negyven napig farkasordító hideg is lehet. Ha viszont nem látja meg, akkor kinn marad, mert közel már a tavasz… Február 24-e pedig Jégtörő Mátyás napja, aki ha talál jeget, akkor töri azt, ha pedig nem, akkor csinál…

Egyébként február az év legrövidebb hónapja. Szabályos években 28, szökőévekben 29 napos. A szökőnap azonban nem 29-e, hanem 24-e. 1896, az újkori nyári olimpiai játékok kezdete óta, mindig szökőévben rendezik a nyári olimpiai játékokat.


 

Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...