A megszólítás

„Hagyd a politikát, építkezz!”

Egy kis nyelvtan – haladóknak


Kelet Népe


Drága Szüleim! Kedves Hallgatóim! Tisztelt Igazgató Úr! Mélyen szeretett Rebeka! Drága, egyetlen, pótolhatatlan és mélyen tisztelt Miniszter Úr! Kedves Bálozók! Tisztelt Bécsi Bácsi!

Helyesek ezek a formák?
Bizony helyesek, hiszen egy hosszabb szöveget (például levelet vagy előadást) bevezető megszólítás után általában felkiáltójelet teszünk. Hogy miért? Azért, mert ezek a formulák ezekben az esetekben önállóak, mondatként értékeljük őket. Újabb időkben, elsősorban magánlevelekben az ilyen kiemelt megszólítások után vesszőt is lehet tenni.
Például?
Íme, néhány: Drága Szüleim, – Kedves Bátyám, – Egyetlen Szerelmem, – Idétlen Öcsém,

A megszólításban – úgy látom – nem minden szót kell nagybetűvel kezdeni.
Nem bizony! Tévhitet vagy elterjedt, de helytelen divatot követ az, aki a megszólítás minden szavát nagybetűvel kezdi. Ahogy a fenti példákból és a most következőkből is látható: a levelekben és hivatalos iratokban a megszólítás első szaván és tulajdonnévi tagján kívül csak a közneveket szokás vagy kell nagybetűvel kezdeni Így:
Egyetlen Piroska Néni! Tisztelt Tanár Úr! Mélyen tisztelt Hölgyem és Uram! Szegény, szerencsétlen egykori Szerelmem! (A példákból az is kiderül, hogy a mellékneveket és a kötőszókat nem kezdhetjük nagybetűvel!)

Mit kell vagy mit illik tudni még a megszólításról?
Ha a megszólítás a mondat elején vagy végén áll, esetleg beékelődik a mondatba, akkor – mivel a megszólítás nem tartozik szerkezetileg a mondathoz, vagyis nem mondat értékű – el kell választanunk a mondat többi részétől. Ezt beszéd közben szünettel, írásban pedig vesszővel tehetjük meg.

Láthatnánk, hallhatnánk erre is példákat?
Mi sem természetesebb! Tessék csak idefigyelni!
A mondat elején álló megszólítás esetében így: Ödönke, jöjj ki a sóból! Gyerekek, figyeljetek csak ide! Édesapám, kérek ezer forintot! (Na, nem bánom, legyen ötezer!) Találékony Tibike, gyere a táblához!

Vagyis ekkor a megszólítás után teszünk vesszőt.
Nagyszerű meglátás! El vagyok ájulva!

Köszönöm. Hogyan járunk el a többi esetben?
Ha a megszólítás a mondat végére kerül, akkor eléje tesszük ki a vesszőt. Vagyis:
Jöjj ki a sóból, Ödönke! Nagyon szeretlek, Rozika! Jöjjön ki a táblához, Eke Ferkó! Ez utóbbi mondat „vesszeje” előtti hosszabb tanári szünet közben szoktak a tanulók… imádkozni vagy…

És ha a mondat közepén van a megszólítás?
Mondtam már, kislányom, hogy milyen okosakat tud kérdezni?

– Nem, tanár úr.

– Nos, akkor most már mondtam. Ez hármas alliteráció! Folytatván a témát, a mondatba beékelődő megszólítás elé és mögé is vesszőt teszünk. Tessék:
Jöjj ki, Ödönke, a sóból! Most pedig, kedves tanulók, mindenki felelni fog! Ismered-e, bátyám, a legjobb barátomat? Hadd mutassam be, édesanyám, a legújabb barátnőmet!

Milyen logikus ez, Tanár Úr!
Na, hallja, a nyelvtani szabályok többségének alapja a logika, a nyelvi logika.

Ezek után remélem, senki sem lepődik meg azon, hogy Az ember tragédiája utolsó mondata is – a logikára és nem utolsósorban Madách Imrére hivatkozva – így helyes: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

De mielőtt elszaladnának, felhívom a figyelmüket arra, hogy élőszóban, például a vers idézése közben a „Mondottam” után, a vessző helyén mindenképp szünetet tartunk.

Mint ahogy, most is…


 

Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...