Is és ugyan

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)

Az is szócska – megengedő szerepben – nyelvünk hagyományai szerint, akár az -e kérdőszócska, az állítmány után áll (ha nem látja is-szórend). Mégis gyakran találkozunk a ha nem is látja-megoldással. Mindkét forma elterjedt már régebbi korokban is. Az ugyan szócska esetében hasonló a helyzet.

A kérdés tehát: Melyik a helyes mondat? „Látja-e a hibákat?” – helyes. ’Nem-e látja a hibákat?’ – helytelen. „Megszokja-e a jót?” – helyes. ’Meg-e szokja a jót?’ – helytelen. „A tanuló látja ugyan a hibákat, de nem javítja.” – helyes. „A tanuló ugyan látja a hibákat, de nem javítja.” – helyes.

A mai nyelvi értékelés szerint az állítmány után kitett is választékosabb: „Ha megebédeltünk is, én még mindig éhes vagyok.” – választékosabb. „Ha meg is ebédeltünk, én még mindig éhes vagyok.” – köznyelvi.

Az is köznyelvi használata akkor fordul elő gyakran, ha a mellékmondatot a ha, akármilyen, bármennyire szók vezetik be: „Bármennyire is igyekezett, lemaradt a versenyben.” A választékosabb változat: „Bármennyire igyekezett is, lemaradt a versenyben.”

Az ugyan esetében hasonló a helyzet: „Az egyeztetések ugyan megkezdődtek, de eredményre még nem vezettek.” – újabb, köznyelvi változat. „Az egyeztetések megkezdődtek ugyan, de eredményre még nem vezettek.” – választékosabb.

Összegezve: Aki választékosabban akarja magát kifejezni, mind az is, mind pedig az ugyan szócskát tegye az állítmány után! Tudnunk kell azonban, hogy sem az előrekerült is, sem pedig az ugyan nem nyelvhelyességi hiba.

Ha nem is hiszik el, akkor is így van! – másképpen: Ha nem hiszik is el, akkor is így van!