Mennyi az idő?

Esteledik. Nyáresteledik. Még mindig nagyon sétálnak sokan az utcán. Egy valaki azonban rohan. Nyilván oda kell érnie. Mivel nincs órája, odaszalad a hirdetőoszlopnál várakozó férfihoz.

– Megmondaná, hogy mennyi az idő?

– Meg – válaszol a férfi.

– Akkor mondja!

– Pontosan?

– Igen! – toporzékol az előbb még rohanó.

A férfi angyali…, nem, ördögi nyugalommal veszi elő a zsebóráját, és rápillant.

– Mondja már! – sietteti a siető.

– Már mondom is. 19:20.

– Szórakozik velem, amikor azt sem tudom, hol áll a fejem?! Most tizenkilenc vagy husz?

– Már nem 19:20, mert most már 19:21.

– Hogyhogy?

– Na, hallja! „a szárnyas idő hirtelen elrepül, s minden míve tünő szárnya körül lebeg! ”

– Mit szaval itt nekem, amikor… – törik ki a düh a tajtékzó, az imént még rohanó nőből.

– Tudom, tudom: „Itt hágy szép tavaszom”… – a férfi el akarja bűvölni a nőt, aki már az első pillanatban… (De ezt ne is mondjuk ki!)

– Az lehet hogy magát a szép tavasza itt hagyja, de az biztos, hogy én is itt hagyom; mert ha én itt nem hagyom, akkor lekésem a nagy Ővel a randimat, s akkor Ő hagy engem faképnél.

– Pedig milyen jól elbeszélgettünk… S ha nem vagyok indiszkrét…

– De az! – szakítja félbe jól bevált szokás szerint a nő a férfit.

– …hol lesz ez a randi?

– Mi köze hozzá? Egyébként egy utcányira innen.

– Köszönöm, hogy így megosztja velem a titkait. Azt is megosztaná, hogy hány órakor lesz a találka?

– Na, ez már több a soknál! De tudja mit, ezt még megosztom, aztán rohanok. Fél nyolckor.

– Akkor már rohannia sem kell, mert 19:37 van, azaz fél nyolc elmúlt hét perccel, és a férfiak! – sóhajt fel a pontos idő birtokában a férfi.

– Jesszusom! Akkor…, akkor…

– …akkor nincs más hátra, ma este meg kell elégednie velem. Majd mondok még verset. És ez nem fenyegetés! – azzal belekarol a nőbe, és együtt indulnak az idejét múlta jövő felé…

„Hová merült el szép szemed világa?” – már csak alig kivehetően, de még hallatszik a férfi hangja a távolból.