Nehéz fa, nehéz dió?

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai)

Ismét az összekevert szólásokról szólunk. ’Összerúgja a port.’ Hibás a mondat, mert két szólást kevert össze a megszólaló. Az egyik: Rúgja a port. (Tüzesen táncol.) A másik: Összerúgja valakivel a patkót. (Összevész valakivel.)

’Nehéz fába vágta a fejszéjét.’ Ebben a mondatban a beszélő a nagy fát és a nehéz esetet keresztezte, és hozta létre ezt az életképtelen kifejezést. Nyelvileg nehéz eset az illető; a helyes szólás ugyanis: Nagy fába vágta a fejszéjét. (Olyasmire vállalkozott, ami meghaladja az erejét.)

’A szomszédom pálcát tört a komája mellett.’ A mondatban egy igen régi és egy újabban keletkezett szólást vontak össze. A régi időkben a pálcatörés a halálos ítélet kihirdetésének módja volt. A bűnös feje fölött a bíró eltörte a neki átadott pálcát, és az elítélt lába elé dobta; jelezvén, hogy bűnösnek találtatott, nincs kegyelem a számára. Az újabb „lándzsát tör valaki mellett” szólásunk viszont illik a fenti mondatba; a jelentése ugyanis: kiáll mellette, védelmére kel, síkraszáll érte. Mint ahogy a középkorban a lovagok kedvesük becsületének a megvédéséért meg is tették ezt. Tehát: A szomszédom lándzsát tört a komája mellett.

’Nehéz dió a szólások használata!’ – mondhatná valaki. Aki így vélekedik, kétszeresen hibázik. Egyrészt nyelvhelyességi hibát vét, hisz így kellett volna szólnia: „Kemény dió a szólások használata!” (Vagy: Nehéz feladat…) Nincs azonban igaza másodszor sem, mert ha megismerjük a szólásokat; és helyesen használjuk őket, akkor nem törik bele a bicskánk. Hisz a szólások és a közmondások is élénkítik stílusunkat; hatásosabbá teszik mondanivalónkat.