Valahol igazad van

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai)

A társalgási stílusnak szinte kipusztíthatatlan kísérői a közhelyek. Közhelynek nevezünk minden olyan megnyilvánulást és megállapítást, amelyet helyettem bárki más is elmondhatna.

Amikor hallom a ’Valahol igazad van.’ mondatot, nekem mindig ez a – soha el nem hangzó – folytatás jut eszembe: „Valahol igazad van, de nem itt.” Ez igen! Ebben a mondatban van lelemény, egyéniség!

Ha ugyanis felszólalunk a közhelyek használata ellen, azt szeretnénk elsősorban elérni, hogy mindenki erőltesse meg magát egy kissé; és igyekezzék reá jellemzőbbet, egyénibbet, ötletesebbet, színesebbet, sőt méltóbbat, de leginkább igazabbat mondani annál, mint ami – mindenféle válogatás nélkül, szinte automatikusan – elsőként eszébe jut! Legyen saját stílusunk, amely csak a szavak közti válogatással jöhet létre!

A ’valahol’ egyébként az óvatoskodó vélemények megfogalmazásának eleme. Íme: Az előadó valahol fontos gondolatot fogalmazott meg. Valahol mindig robbantanak. A kisember valahol mindig ráfizet. Budapesten valahol mindig felbontják az utcát. Minden nőt unnak valahol! Mi valahol mindig kikapunk.

A „valamilyen szinten” beszélők is gyanúsak a számomra: Valamilyen szinten jól feleltél. – mondja a tanár a diáknak. A folytatás itt sem hangzik el: „…de ez nem az a szint.” (A végeredmény nem lehet túl biztató.) Valamilyen szinten szeretlek. (Ebből is világos, dehogy szereti.) A problémát valamilyen szinten kezelni fogjuk. (Két hiba is van: nem fogják megoldani; kezelni meg a beteget szokták.)

Megszólalásaink csak közhelyek nélkül lehetnek hatásosak! Velük ’valahol’ mindig unalmasak, sematikusak maradnak.