A masinálás


„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)


 

A régi időkben az aratás után következett a „masinálás”, a cséplés. A cséplés nem más, mint a learatott gabonából a szemtermés kiverése. Ezt végezte el a cséplőgép, vagy – ahogy akkor nevezték – a masina. „Masina” azonban jó, ha egy faluban egy volt; így ez a masina járt házról házra és masinált. A masinálásban a ház apraja-nagyja, a rokonság és a szomszédok is részt vettek.

El is kelt a segítség, hisz ez volt a nyár legnehezebb munkája. Sürgette a résztvevőket nemcsak az időjárás (Jaj, csak ne essen!), hanem maga a masina tulajdonosa is; hiszen akkor tehetett szert nagyobb bevételre, ha sok háznál masinálhatott.

A masina legveszélyesebb helye a garat, ahova az ott álló személy a neki „vasvellával” feladogatott kévéket beleeregette. Ha nem figyelt, vagy „felöntött a garatra” (többet ivott a kelleténél); a fél karjával vagy akár az életével is fizethetett ezért.

A masina a kicsépelt gabonaszemeket a zsákokba eresztette; amiket erős fiatalemberek vállukra emelve a padlásra vagy a csűrbe vittek. Egy másik helyen, a „polyvalikon” jött ki a pelyva vagy polyva, a cséplés közben a gabonaszemekről leváló apró, szúrós levélkék tömege. Ezt kellet az itt dolgozónak kiszednie. A masina legforróbb helyén nem volt aranyélete! A masinából jött még ki a törek, a szalmának és az üres kalászoknak a törmeléke; valamint a szalma. Az előbbi alkalmas volt az istállóban az állatok alá alomnak, az utóbbit pedig – későbbi hasonló felhasználásra – kazalba rakták.



 

 

Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...