December

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)


Decemberben van a legtöbb olyan ünnep, amely a család összetartozását; a szeretetünket, a békesség utáni vágyunkat fejezi ki: Mikulás, advent, karácsony, Szilveszter. Mindezzel és azzal sem árulok el titkot, ha leírom, hogy a december is a latinból átvett jövevényszavaink egyike. A latin decem (tíz) szó származéka, eredetileg a tíz hónapos év utolsó hónapját jelölte. Később – a januárral és a februárral is – megmaradt az év utolsó hónapjának.

Nyelvünkben e hónapnak is számos nevével találkozhatunk. 1489 körül kezdték karácsonyhó-ként emlegetni, majd ugyanebben az évszázadban megszületett keresztény-népi elnevezése is, a karácsony hava. 1539-ben Sylvester Jánostól kapta a vígan lakó hó nevet. Az 1810-es évek körül, a nyelvújítás korának köszönhetően a télelő és a véghó név született meg.

A legkülönlegesebb nevet ugyancsak ekkor, a sokat emlegetett Barczafalvi Szabó Dávid „magyarította” decembernek, a sokatmondó fagyláros elnevezéssel.

S végül egy Radnóti-vers részletével beharangoznám, hogy 2009-ben ünnepeljük a költő születésének századik évfordulóját:

„Béke legyen most mindenkivel: / jámbor öregek járnak az / első hó sarában és meghalnak / mire megjön a hajnal. // Hó, hó! fekete szemekben / sötéten fénylik az ég, rossz / bánat sír a lámpák alól és / száll elárvúlt terhes asszonyok / foganó átka, holdas / pocsolyákból a férfi felé. //Tél, tél! fél most a gyerek s / fél az üvegházban markos / marokkal nevelt gyönge virág; / az anyák gondja kiköltözött / az ereszekre és sipog, sipog: / leesett már az első hó / irgalom és béke, béke legyen / már mindenkivel.” (Téli vers)


Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...