Hal és hall, ál és áll

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)


A mássalhangzók időtartamáról, minőségéről olvashatunk mai írásomban. Miért szükséges erről szót ejteni? A következő példák – remélem – bebizonyítják, hogy nemcsak helyesírási szempontok teszik fontossá e témát; hanem az is, hogy jelentést megkülönböztető szerepe van annak, hogy egy szót rövid vagy hosszú mássalhangzóval mondunk vagy írunk. Lássuk csak!

Fen-fenn: Az arató kaszát fen. Fenn a padláson a gabona. Megy-meggy: Megy a fiú az iskolába, a tízóraija néhány szem meggy. Len-lenn: Lenn az Alföldön a len is honos növény. Halott-hallott: Szegény halott már semmit sem hallott. Eset-esett: Nem nagy eset, barátom a pályán nagyot esett. Feje-fejje: Ne fájjon a feje, csak fejje a tehenet! Lap-lapp: Ez a lap megírta: a lapp nép Észak-Finnországban él. Orom-orrom: Közel már az orom! – szólt a hegymászó. Majd lefagy az orrom! – így a másik. Hason-hasson: Nem kell feküdnie hason, hogy a gyógyszer jobban hasson. Szál-száll: Száll a madár, csőrében egy szál szalma.

Végül azokról a szavainkról, amelyek írásában betűkettőzés van, mégsem ejtünk hosszú mássalhangzót; ezért követnek el sokan e szavakban helyesírási hibákat: menyasszony – mennyország: mindkét szóban rövid „ny” hangot ejtünk. Vagy ilyen az új – ujj szópár: Régi a cipője, újra már nem telik. Ujjra lépett a birkózó, nem a fülre. Mindkét szóban rövid a „j” ejtése. Utoljára itt az ál és az áll: A szobába álmennyezet került, ahová a tulajdonos álruhában lépett be. A szomszéd, ki a kertben állt, amikor ezt meglátta, a csodálkozástól leesett az álla.

Ugye vigyázunk az ilyen szavakra? Vigyázzunk is!


Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...