Melyik a legszebb nyelv?

„édes Hazám, fogadj szivedbe” (József Attila)

Sokan próbáltak már a címben feltett kérdésre válaszolni. Voltak, akik tudományos alapon közelítettek a témához; megvizsgálták, melyik nyelvben milyen arányban találhatók a magánhangzók és a mássalhangzók. Levonták a következtetést: azokat a nyelveket tartjuk kellemesebb hangzásúaknak, amelyekben több a magánhangzó, mint a mássalhangzó; hiszen a magánhangzók tiszta zöngék, a legzeneiebbek; tehát kellemes hallgatni az ezen a nyelven beszélőket. Mások a nyelv gazdagságát, szókincsét; ismét mások élményeiket, emlékeiket veszik alapul véleményük kialakításakor.

Hogyan vélekedjünk mi? Hívjuk segítségül irodalmunk, esetleg szónokaink nagyjait; s őket meghallgatván, vonjuk le a következtetést!
Íme:​
„Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” – írja az 1778-ban megjelent Magyarság című röpiratában Bessenyei György. Kiindulópontnak nem rossz gondolat! De nézzünk, hallgassunk meg másokat is!
​„A lenge hold halkal világosítja / A szőke bikkfák oldalát, /
​ Estvéli hűs álommal elborítja / A csendes éjnek angyalát.” (Csokonai)

„Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, / S minden míve tünő szárnya körül lebeg! /
​ Minden csak jelenés; minden az ég alatt, / Mint a kis nefelejcs, enyész.” (Berzsenyi)

„Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképen a maradás szónak több jelentése van. Korszerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés. Isten őrizze meg e nemzetet minden gonosztól; isten virassza fel e nemzetre a teljes felvirágzat szép napját!” (Pozsonyban 1835.február 9-én hangzanak el ezek a veretes mondatok a reformkor egyik nagy költője és szónoka, Kölcsey Ferenc szájából, amikor elbúcsúzik „az országos rendektől”.)

„Hányszor támadt tenfiad, / Szép hazám, kebledre, /
​ S lettél magzatod miatt / Magzatod hamvvedre!” – írja ugyanő a Himnuszban.

„Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből /
​ S a szent béke korát nem cudarítja gyilok” (Vörösmarty)
Próbálja meg valaki a „cudarítja” szót valamelyik idegen nyelvre lefordítani!

„Mikorra a patak vize tükörré lett, / Melybe ezer csillag ragyogása nézett:
​ Jancsi Iluskáék kertje alatt vala; / Maga sem tudta, hogy miképp jutott oda.”(Petőfi)

„Elhull a virág, eliramlik az élet…” (Petőfi)
Sokan a magyar irodalom legszebb sorának tartják ezt a Szeptember végén című versből vett idézetet.

„Minek nevezzelek? / Boldogságomnak édesanyja, / Egy égberontott képzelet /
​ Tündérleánya, / Legvakmerőbb reményimet / Megszégyenítő ragyogó valóság, /
​ Lelkemnek egyedűli, / De egy világnál többet érő kincse, /
​ Édes szép ifju hitvesem. / Minek nevezzelek?” (Petőfi)

„Mint a hímszarvas, kit vadász sérte nyillal, / Fut sötét erdőbe sajgó fájdalmival, /
​ Fut hideg forrásnak enyhitő vizére, / És ezerjófűvet tépni a sebére; /
​ Jaj! de a forrásnak kiszáradt az ágya, / Az ezerjófűvet írul sem találja, /
​ Minden ág megtépte, tüske megszaggatta, / Úgyhogy még aléltabb lett az isten-adta”
​(Arany János)

„Őszbe csavarodott a természet feje, / Dérré vált a harmat, hull a fák levele, /
​ Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja, / És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.”
​(Arany János)

„Nosza sírni, kezd zokogni, / Sűrü záporkönnye folyván: /
​ Liliomról pergő harmat, / Hulló vizgyöngy hattyu tollán.” (Arany János)

„Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! Mélyen megilletődve hajlok meg előtted….Krisztus mennyei országát megalapítandó a földön, egynek választottai közől azt mondá: e kősziklára építem én egyházamat; s én hasonlóan azt mondom, hogy Szegedre s ennek lelkes népére építem nemzetem szabadságát, és a pokol kapui erőt nem vesznek azon.” (Kossuth toborzó beszéde 1848. október 4-én Szeged népéhez.)

„Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom!
​ Minden madár társat választ, virágom, virágom!” (Népdal)

„Csak egy éjszakára küldjétek el őket: / A hitetleneket s az üzérkedőket. /
​ Csak egy éjszakára: / Mikor a pokolnak égő torka tárul, /
​ S vér csurog a földön, vér csurog a fáról, / Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben, /
​ S haló honvéd sóhajt: fiam…feleségem…” (Gyóni Géza)

„Sósabbak itt a könnyek / S a fájdalmak is mások. /
​ Ezerszer Messiások / A magyar Messiások. //
​ Ezerszer is meghalnak / S üdve nincs a keresztnek, /
​ Mert semmit se tehettek, / Óh, semmit se tehettek.” (Ady)
​​
„édes Hazám, fogadj szivedbe, / hadd legyek hűséges fiad!” (József Attila)

„Szeretlek, mint anyját a gyermek, / mint mélyüket a hallgatag vermek, /
​ szeretlek, mint a fényt a termek, / mint lángot a lélek, test a nyugalmat! /
​ Szeretlek, mint élni szeretnek / halandók, amíg meg nem halnak.” (József Attila)

„nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.” (Radnóti Miklós)

​Végül, a magyar irodalomból – nem véletlenszerűen – kölcsönzött csodaszép sorok után még két idézet:
„Elindultam szép hazámbul: / Híres kis Magyarországbul. /
Visszanéztem félutamból, / Szememből a könny kicsordul.” (Népdal)

„Lelked mit érezett, hogy elhagyád e hont, /
Midőn úgy hagytad el, hogy sohse lásd viszont? /
Nem állított meg a határnál valami…? /
Honszeretet, ha azt ki tudnók mondani! //
… Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!” (Tompa Mihály)

​Kérdem én ezek után: Melyik nyelv a legszebb a világon? A válasz egyértelmű: a magyar! Mint ahogy az angolnak bizonyára az angol, az olasznak az olasz, a szlovénnak a szlovén…Miért? Mert az az anyanyelve.
​Gyönyörű sorokat olvashattunk, én magam is élvezettel idéztem fel őket; s mégis milyen igénytelen, ocsmány förmedvényeket hallhatunk és olvashatunk nap nap után különféle helyeken és alkalmakkor!
​Ha még ma is érvényes a „Nyelvében él a nemzet!” szállóige, akkor talán érdemes megfogadni a tanácsomat: Olvasni, magyarok! Mert van, kitől tanulni szépen szólni és választékosan igazat írni!
Nemzetem széplelkű leányai és nagyra hivatott ifjai! A könyvespolcok tárt karokkal várnak benneteket. Legyen a mi számunkra is a legszebb nyelv az anyanyelvünk, a magyar! Őrizzük meg annak! Tegyük ismét azzá!

Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...