Villant a piros lap (1.)


„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai)


Gyakran fel lehetne mutatni a piros lapot – írása alapján − néhány sportújságírónak vagy riporternek, hallván közvetítését. Régebben (?) azzal ugratták sportújságíró kollégáikat a többiek, hogy könnyű nekik, mert ha néhány előre gyártott mondatot (úgynevezett panelt) egy-egy cetlire fölírnak, és egy kalapban összeráznak, majd az asztalra kiborítják; a véletlenszerű sorrendben kijött mondatokat csak le kell írniuk, s már kész is a cikk. Valóban vannak a sportnyelvnek is olyan közhelyei, amelyeket hosszú idő óta használnak úgy, hogy az azonos vagy hasonló módon megismétlődő eseményekre ugyanazokat a – teljesen elkoptatott – kifejezéseket, fordulatokat ismétlik.

Példákat ezrével lehetne felsorolni, de – helyhiányában – csak néhány jellegzetes „panelt” mutatok be: A védő az utolsó pillanatban mentett. A labda egy hajszállal ment fölé. A csapatok még csak kóstolgatják egymást. (Vagyis az égvilágon nem történik semmi.)

A hazaiak kapujukhoz szegezték az ellenfelet. A középpályás hátára veszi a pályát. A csatár megtalálta a góllövő cipőjét. (Végre belebotlott egy labdába!) A szélről forintos labdát tálalt a középcsatár elé. A védők csírájában fojtják el az ellenfél próbálkozásait. A gól szárnyakat adott a hazai csapatnak. A labda, mintha zsinóron húzták volna, úgy vágódott a felső sarokba. A védelem valóságos átjáróház volt. A hazai csapat hozta a meccset. (Valójában győzött.) A csapat karmestere… A szabálytalanság után a játékvezetői síp néma maradt. A csapatkapitány fazont ad a csapatnak. A durva szabálytalanság után villant a piros lap. (Kiállították a szabálytalankodót!)


Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...