A szóvégi ú és ű

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai)


A legfontosabb szabály: valamennyi melléknév végén hosszú ú, ű van; s ugyancsak hosszú az ú, ű a legtöbb főnév végén is.

Kezdjük ez utóbbival! Néhány főnév, amely hosszú ú-ra vagy ű-re végződik: ágyú, búcsú, fiú, gyanú, háború, hattyú, kátyú, koszorú, odú, szú, tanú, varjú; betű, fésű, gyűrű, gyűszű, mű, seprű, tetű stb. Vannak azonban olyan főnevek, amelyek kivételek: adu, alku, áru, bábu, batyu, daru, falu, gyalu, hamu, kapu, lapu, saru, satu, szaru, zsalu, zsaru; bürü, eskü, menü, revü, ürü stb. Rövid u-val kell írni a becézett alakokat is: anyu, apu, Pityu, Ilu stb.

A melléknevek végén mindig hosszú ú és ű van: hosszú, domború, homorú, bárgyú, savanyú, szomorú; gömbölyű, gyönyörű, könnyű, sűrű, szörnyű, nagyszerű stb.

Igaz ez a szabály az -ú, -ű, -jú, -jű képzővel alkotott melléknevek esetében is: kétlábú, hosszú hajú, szép virágú, szépszámú, fehér falú (házikó), piros arcú, hamiskás mosolyú, mérsékelt árú (autó), más irányú, ötszög alakú, könnyűsúlyú (birkózó), élemedett korú, ötfokú (hangsor), jóakaratú, jóindulatú; jókedvű, jószívű (szívesen ad), jó hírű, fehér bőrű, hasonszőrű, szürke színű, dalos kedvű, ötszögű (a Pentagon), bőkezű, kétszínű, tiszta vizű; szép szempillájú, kemény rugójú, feneketlen hordójú (gondatlan borász), éles elméjű, lapos tetejű, harmatos mezejű (reggeli táj), Herkules-erejű stb.

A fentiekből következik, hogy a -tyú, -tyű; -ttyú, -ttyű végű főnevekben is hosszú a szóvégi ú, ű: fogantyú, sarkantyú, billentyű, töpörtyű, dugattyú, szivattyú, csengettyű, pörgettyű stb.

E szabályok ismerete minden magyar ajkú számára kötelező.


 

Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...