Eszek vagy eszem?
„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)
Akinek jó a nyelvérzéke, az eszem alakot választja; hiszen az ikes igék ragja egyes számban: -m, -l, -ik: eszem, eszel, eszik. Az ikes igék erdejében azonban sokan eltévednek; mert nyelvünkben megfigyelhető az iktelenedés is. E folyamat ellenére sok ikes igénk van. Ezeket helytelen iktelen formában használni. Ilyen az eszik mellett az alszik (alszom, alszol, alszik), a tetszik (tetszem, tetszel, tetszik), az iszik (iszom, iszol, iszik), a mosdik (mosdom, mosdol, mosdik). Ezeket ’eszek, alszok, iszok, mosdok’ formában alkalmazni hibának számít.
Szóban gyakori az iktelen alak használata: ’Egyen a süteményből is!’ – mondjuk az egyék helyett. ’Ennék én, de már nem tudok!’ – válaszolnak az enném helyett. ’A feleségem is enne, de nem mer.’ – teszi még hozzá a szabályos „A feleségem is ennék, de…” helyett.
A másik jelenség az ikesedés, amely azt jelenti, hogy iktelen igék ikes ragot vesznek föl. Így jönnek létre a következő szörnyű alakok: ’sütöl, kapol, adol’.
Sajnos sűrűn találkozunk az ’esdeklem, könyörgöm’ igealakkal is. Mivel azonban egyik sem ikes ige, a helyénvaló az „esdeklek, könyörgök”!
Ha ez így van, miért írja József Attila így: „Harmadnapja nem eszek, / se sokat, se keveset.”? Nem azért, mert költőnk nem ismerte a nyelvtani szabályokat; hanem azért, mert a Tiszta szívvel című lázadó versében még lázítóbb hatást ért el az eszik ige szándékosan hibás ragozásával. De nem ezért az egy szóért, hanem az egész költemény mondanivalójáért tanácsolta el „az egyetem fura ura”, Horger Antal nyelvész professzor a költőt az intézményből.
