Nyári versek

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.”

Költőink nyári verseinek részleteivel – afféle javíthatatlan magyartanárként is – arra csábítanám a kedves olvasót, hogy a szoba hűvösébe húzódva, üsse fel e költők köteteit, és olvassa el az egész verset. Abban is bízom, hogyha már nyitva a kötet, más versek is sorra kerülnek.

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja, / Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta; / Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben, / Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.” (Arany János: Toldi)

„Tüzesen süt le a nyári nap sugára / Az ég tetejéről a juhászbojtárra. / Fölösleges dolog sütnie oly nagyon, / A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.” (Petőfi Sándor: János vitéz)

„Nyár éjszakán a grófi szérün / Reccsen a deszka-palánk” (Ady Endre: A grófi szérün)

„Arany hold úszik a türkisz égen, / Fekete fák az ében éjben, / Dalol a nyár szőke réten.” (Juhász Gyula: Nyári sanzon)

„Mondd, láttad-e a pusztát nyári délben, / mikor kövéren sárgállik nyugalma” (Kosztolányi Dezső: Nyár)

„Únlak már, vers-csírát meddősitő, / fűperzselő kánikula-idő” (Áprily Lajos: Jöjj, hűs eső)

„Aranyos lapály, gólyahír, / áramló könnyűségű rét. / Ezüst derűvel ráz a nyír / egy szellőcskét és leng az ég.” (József Attila: Nyár)

„Itt-ott hangtalan buborékot / böffentett föl a víz. / Nyár volt, délután; szenderegtek / maguk a halak is.” (Illyés Gyula: Nyár volt, délután…)

„Aki az égő füvek szenvedését / érezni tudja, az lesz a hatalmas.” (Nagy László: Aszály)

„Libegő, lebegő, / lángol a levegő. // Süt a nap, / sugarat / lődöz ezret.” (Orbán Ottó: Nyár)

„Kutyameleg, kánikula, / nyelvét kiveti a kutya, / budákol, a tűző, heves / nap elől árnyékot keres.” (Kányádi Sándor: Kánikula)