Vicces nyelvtan

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)

Ki ne ismerné gyermekkorunkból az „én körte, te körte, ö körte” ragozást! Mennyi játékos lehetőséget rejtenek magukban szavaink, az összetett szavak és szókapcsolatok! Például az olyan kifejezések és mondatok, amelyek visszafelé is ugyanúgy olvashatók: réti pipitér; Géza kék az ég; indul a görög aludni stb.

Aztán nyelvtörténeti vizsgálódások szülték azokat a leleményeket, amelyek bebizonyították, hogy mennyi minden vezethető le a magyar nyelvből. Itt van mindjárt Ádám, aki – az ilyen magyarítók szerint – magyar volt; hiszen neve e mondatból jött létre; „Évának ád ám.” Magyar vala Arisztotelész is; eredeti neve ugyanis Harisnyás Tót Illés. Ugyancsak magyarnak született a babilóniai király, akihez viccelődése után így szóltak: „Ne bolondozzon az úr!” Ebből lett a neve: Nabukodonozor. Városokról is „kiderült” magyar voltuk: Stockholm Istókhalma; Koppenhága Kappanhágó volt.

Nyelvtörőink főleg a külföldieknek, de nekünk, magyaroknak is nehézséget jelentenek: Mit sütsz, kis szűcs? Tán sós húst sütsz kis szűcs? Vagy egy másik: Jobb egy lúdnyak két tyúknyaknál. Egy harmadik: Az ibafai papnak fapipája van, ezért az ibafai fapipa papi fapipa. Tessék okosan felelni a kérdésre: Én vagyok én, te vagy te. Melyikünk a butább, én vagy te?

Humor forrása, ha nem összetett szavakat összetettként értelmezünk: jobbágy (van rosszabb ágy is), szarvas (létezik jó vas is), Balzac (testvére Jobbzacnak).

Érdekes, amikor a „ló”-ra végződő főneveket úgy ragozzuk, mint a „lovat”: Együnk kagylovat! Nyisd ki a naplovadat! Élezzétek meg a sarlovatokat! Táncoljunk a padlovunkon!

Játsszanak önök is!