Őszi versek

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)

„Itt van az ősz, itt van újra
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
levelének lágy neszét.”

Petőfi Sándor megtalálta az őszben rejlő szépségeket; de vajon mi, földi halandók tudunk-e örülni az ősznek? Ha másért nem, talán azért is szerethetjük az őszt, mert több időnk jut olvasásra. Néhány őszi vers részletének felidézésével igyekszem ehhez kedvet csinálni.

„Híves, borongó őszi nap;
Beült hozzám az únalom:
Mint madár, ki bús, ki rab,
Hallgat, komor, fázik dalom.
Mit van tennem? olvasni tán…?”
(Arany János: Ősszel)

„Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya,
s szememből az önkívület kicsap,
emelj magadhoz.”
(Kosztolányi: Szeptemberi áhítat)

„Az utcára kék fény omolt ki,
Künn lucskos, setét kocsik álltak,
Ó, egy illatos puha vállat
Oly jó lett volna megcsókolni…”
(Tóth Árpád: Ősz)

„Az őszutói barn alkonyat
halkan piheg a pelyhező havon.

Államra érzem szép, meleg nyakad
És messzi csókod itt az ajkamon.

Hideg vonyít, agyonmart arcomat
Forró öledre mégsem hajthatom.

Be messze vagy még! Bús alkonyat,
Lágy pihékbe hull a bánatom.”
(József Attila: Őszi alkonyat)

„Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.”
(Radnóti Miklós: Naptár – Szeptember)

„Tele a hombár,
tele a raktár,
tele a kaptár, tele a csűr.

rászáll a nyár a
legelső sárga
levélre, s elrepül.”
(Kányádi Sándor: Szeptember)