Százhetven éve született Mikszáth Kálmán
„Reménylem, öregebb és boldogabb életében elismeri, hogy megtettem azt, amit egy ember megtehet, hogy sorsunkat jobbra fordítsam. A végzet nem akarta… Azt talán megtehettem volna, hogy hivatalt vállaljak, s így lassanként, fokozatosan tegyem tönkre magát és magamat a nem nekem való életben. Látott-e már halat kint a szárazföldön? Úgy képzeljen el engem a nem nekem való elemben…
Boldog lehetne-e maga, ha engemet így megsemmisülve látna?… Ahogy én magát ösmerem, tudom, hogy ezt nem kívánja. Nekem mennem kell a megkezdett úton, amely vagy felvezet a magasba, vagy le a mélységbe. Magát azonban jó szívvel nem ránthatom magammal, ha ez az út lefelé vezet.” – írja Mauks Ilonának nem sokkal 1873-ban kötött házasságuk után; mivel újságíróként Pesten csak a nyomort tudja biztosítani egyetlen szerelmének. Mauks Ilona – mivel szereti férjét – nem akar válni; ezért Mikszáth, hogy feleségének ne kelljen vele együtt szenvednie, azt mondja neki, hogy mást szeret…
Néhány év múlva a Tót atyafiak és A jó palócok novelláskötetének megjelenése meghozza számára a rég várt sikert és jó módot. Ekkor az író – 1883-ban – ismét megnősül; és – micsoda romantikus fordulat! – ezúttal is Mauks Ilonát veszi feleségül. „Különös házasság”. Életük azonban ezután felhőtlen és boldog.
Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született – ahogy ő a tót- és magyarlakta Felvidéket nevezte – „Görbeországban”, Szklabonyán. A települést a nagy író tiszteletére 1910-ben, negyvenéves írói jubileumán Mikszáthfalvának nevezték el. Romantikus és realista volt egy személyben, ahogy ez a feleségének írt leveléből is kiderül. Kritikai álláspontját azonban mindvégig megőrizte – még országgyűlési képviselőként is –, így lett korának és nemzedékének legélesebb szemű, legbeszédesebb tanúja.
Műveit felsorolni, egy rövidebb írásban, lehetetlenség; ezért csak néhány említődik, mintegy felkeltendő az érdeklődését néhány még olvasni vágyó fiatalnak vagy idősebbnek. Íme:
Tót atyafiak, A jó palócok (1881); A két koldusdiák (1885); A beszélő köntös (1889); Beszterce ostroma (1894); Szent Péter esernyője (1895); A gavallérok (1897); Két választás Magyarországon (1896-97); Különös házasság (1900); A Noszty fiú esete Tóth Marival (1906-07); A fekete város (1910).
Mivel érdeklődésének, művészetének középpontjában – a parasztságon kívül – elsősorban a nemesi középosztály (a dzsentri) életformája áll; érthető a műveivel kapcsolatos alapkérdés: „Ami érték volt egykor, miként lesz értéktelené, sőt károssá; és a régi érték helyébe lép-e más?” (Németh G. Béla)
Mikszáth Kálmán 1910. május 28-án, néhány héttel a tiszteletére rendezett ünnepségsorozat után tüdőgyulladásban Budapesten meghal.
Mikszáth Kálmán
Végezetül álljon itt egy – a Magyar Néplap hasábjain 1874. január 2-án megjelent írásának részlete:
A mi bajunk
Kormányférfiaink, országos képviselőink, újságíróink közül utóbbi időben sokan találgatták, hogy tehát voltaképpen mi lehet a mi bajunk, mert az orvos se tud betegén addig segíteni, míg baját ki nem puhatolta. De hiába, hasztalanul tanakodtak, a szeg fejére egyik se tudott ütni, már aztán, hogy a szemük volt-e rossz, vagy a kalapácsuk ingott a nyelen, azt nem tudjuk; az azonban világos, hogy nem találták el, pedig oly közel feküdt hozzájuk bajaink kútforrása, hogy a félig vak is észrevehette volna.
Megválasztották tehát a 21-es (jóléti) bizottságot, melynek az lesz nagy feladata, hogy bajaink kútforrását kipuhatolja, s ha ez megtörtént, orvosolja.
Szép és valóban nagy feladat ez, s megoldásához nem hiányzik egyéb, mint a tisztánlátás.
A mi bajunk kútforrását ugyanis nem a rozsdában, nem a rossz termésben, nem is a pénzemberek hirtelen bekövetkezett bukásában kell keresnünk, hanem kissé mélyebben.
Országos pénzügyünk zilált helyzetének javítására is hiába emelnők föl a meglevő adókat, s hiába hoznánk be újakat, ha az adózókat nem képesítjük egyszersmind a fizetésre.
Íme, rájöttünk, hogy bajunk fő kútforrása nem egyéb, mint az, hogy az adófizetők nincsenek képesítve adójuk pontos befizetésére, mert kormányunk lehet, hogy minden egyebet megtett, de erről az egyről egészen megfeledkezett, valamint megfeledkezett képviselőházunk is, holott, ha ebben az irányban történik valami lendület, nem lettünk volna kénytelenek a drága kölcsönért országról országra házalni, mert az adók pontos befizetése megtöltötte volna állami pénztárainkat, s így nem kellene évről évre a romlást hozó országos hitelműveletekkel megbirkóznunk, hanem mennénk előre szépen, a haladás útján, s teremtenénk oly állapotokat, melyek az országot felvirágoztatják.
