A Himnusz

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai)

196 éve, 1823. január 22-én fejezte be Csekén Kölcsey Ferenc a Himnusz írását. A Nemzeti Színház akkori igazgatója 1844. február 29-én írta ki a pályázatot a Himnusz megzenésítésére. A tizenhárom beérkezett pályamű közül a bíráló bizottság elnöke, Egressy Béni 1844. június 15-én Erkel Ferencnek ítélte a fődíjat.

Az első nyilvános bemutató 1844. július 2-án volt a Nemzeti Színházban. Augusztus 10-én az Óbudai Hajógyárban, a Széchenyi-gőzös avatásakor is elhangzott. A kottája szeptemberben jelent meg, s ekkor az „ének” elindult diadalútjára, és vált a magyar nemzet azonosságtudatát kifejező énekévé. A forradalom és szabadságharc idején is éneklik; és az 1848. augusztus 20-i állami ünnepen a Mátyás templomban is felhangzik. A szabadságharc vérbefojtása után betiltják, helyét a császári himnusz, a Gotterhalte veszi át. 1856. május 13-án Csekén, a Kölcsey-síremlék avatásakor újra hallható.

Kölcsey Ferenc kézirata

Mi, magyarok még a Himnusz ellen is tudunk véteni. Hibát követünk el, ha a Himnusz emelkedettnek, ünnepinek egyáltalán nem mondható alkalmakkor is „felcsendül”. Gondolok itt például bizonyos NB I-es labdarúgó-mérkőzések előtti „eléneklésére”. Az alkalom s a közeg sem teszi indokolttá nemzeti imádságunk ilyetén lejáratását.

Nem szabad, bűn írásban és szóban helytelenül idézni a Himnuszt. Mire kell benne vigyázni? Az áld ige felszólító módú alakja áldd. A jó kedvvel szókapcsolatban -vel ragos a kedv főnév. A Hozz rá víg esztendőt sorban a rá helyett nem mondható reá. A hetedik versszak 5-6. sora is hibás így: S a szabadság nem virúl / A holtnak véréből, mert Kölcsey nem az a határozott névelőt, hanem az ah indulatszót használta, vagyis így helyes: S ah, szabadság nem virúl / A holtnak véréből…